A mai napon ünnepelt Nemzetközi Kutyanap alkalmából egy walesi történetet, Gellert legendáját szeretném megosztani, amely az egyik legszebb kutyás történet, amit valaha hallottam. A történetet a következőkben Joseph Jacobs 'Celtic Fairy Tales' (1892) kiadása alapján közlöm a szöveget eredeti formában angolul és saját magyar fordításban.

Elöljáróban szeretném megjegyezni, hogy bár Jacobs 'greyhound'-ként, azaz agárként említi itt a kutyát, egyéb szövegváltozatok és festmények alapján Llewelyn hercegnek (1273-1240) valójában ír farkaskutyája (Irish wolfhound) volt, ezért a fordításban is farkaskutyaként hivatkozok rá.  

Beth Gellert

Llewelyn hercegnek volt egy kedvenc farkaskutyája, Gellert, akit apósától, János királytól kapott ajándékba. Otthon szelíd volt, mint a bárány, de vadászat közben olyan volt, mint egy oroszlán. 

Egy napon Llewelyn vadászatra indult és megfújta a kürtjét a kastélya előtt. A kürtszóra össze is sereglett valamennyi kutyája, kivéve Gellertet, aki nem jelent meg. Erre még hangosabban megfújta a kürtöt a herceg és nevén szólította Gellertet, de a farkaskutya most sem jött. Végül Llewelyn herceg nem tudott tovább várni és Gellert nélkül indult el a vadászatra. Aznap nem sok sikerrel járt a vadászaton, mert Gellert, a leggyorsabb és legbátrabb kutyája nem volt mellette.

Haragosan visszaindult hát a kastélyába és ahogyan a kapuhoz közeledett, látta, hogy nem más mint Gellert futott felé. Ám amikor a farkaskutya a közelébe ért, a herceg megdöbbenve látta, hogy ajkai és szemfogai csöpögnek a vértől. Llewelyn hátrahőkölt, mire a farkaskutya lekushadt a lába elé, mintha meglepődött vagy megijedt volna a gazdája viselkedése miatt.

Llewelyn hercegnek volt egy egyéves fia, aki gyakran játszott Gellerttel. Hirtelen szörnyűséges gondolat futott át a herceg fején, és rohanni kezdett a gyermek szobája felé. Minél közelebb ért hozzá, annál több vért és annál nagyobb rendetlenséget talált a termekben. Berontott a gyermek szobájába és ott találta a felborult, vérfoltos bölcsőt.

Llewelyn herceget egyre jobban elöntötte a jeges rémület, miközben átkutatott mindent a gyermek után. Sehol sem találta a fiát, csak egy szörnyű harc nyomait, amelyben szemmel láthatólag rengeteg vér folyt. Végül biztos volt abban, hogy a farkaskutya pusztította el a gyermekét és ráripakodott Gellertre: "Te szörnyeteg, felfaltad a fiamat!" Azzal előhúzta a kardját és beledöfte azt a kutya oldalába, aki hatalmas vonyítással eldőlt, és miközben haldoklott mindvégig a gazdája szemén függött a tekintete.

Gellert hangos kiáltására egy kisgyermek válaszolt a bölcső alól. Llewelyn felfordította a bölcsőt és ott találta a sértetlen gyermeket, aki épp most ébredt fel álmából. Nem messze tőle egy nagy és szikár farkas széttépett, vértől csatakos teste hevert. Llewelyn túl későn eszmélt rá, hogy mi is történt valójában, amíg ő távol volt. Gellert hátramaradt, hogy vigyázzon a gyermekre. Megküzdött a farkassal, aki megpróbálta elpusztítani Llewelyn örökösét, és megölte azt.

Hiába emésztette Llewelynt a bánat; nem tudta visszahozni hűséges kutyáját a halálból. Eltemette a várfalon kívül, Snowdon hegyének közelében, ahol az arra járók láthatják a sírját, és egy nagy kőrakást emelt fölé. A helyet mind a mai napig úgy nevezik, hogy Beth Gellert, 'Gellert sírja'.

(Fordította: Szilágyi Magdolna)

A legendás ír farkaskutya Gellert sírja az észak-walesi Beddgelert faluban (amelyet valószínűleg a 18. században létesített egy helyi fogadós, hogy ezzel a látványossággal csalogassa ide a vendégeket). A település nevének első írásos említése 1258-ból származik 'Bekelert' alakban, melynek jelentése "Gelert sírja". A falu nevét a hagyomány I. (Nagy) Llewelyn walesi herceg kutyájához köti, de valószínűbb, hogy egy 8. századi, 'Celert' vagy 'Cilert' nevű keresztény térítő után kapta.  (Fotó: Eric Hollingsworth, 2007 - Flickr) 

Beth Gellert

Prince Llewelyn had a favourite greyhound named Gellert that had been given to him by his father-in-law, King John. He was as gentle as a lamb at home but a lion in the chase.

One day Llewelyn went to the chase and blew his horn in front of his castle. All his other dogs came to the call but Gellert never answered it. So he blew a louder blast on his horn and called Gellert by name, but still the greyhound did not come. At last Prince Llewelyn could wait no longer and went off to the hunt without Gellert. He had little sport that day because Gellert was not there, the swiftest and boldest of his hounds.

He turned back in a rage to his castle, and as he came to the gate, who should he see but Gellert come bounding out to meet him. But when the hound came near him, the Prince was startled to see that his lips and fangs were dripping with blood. Llewelyn started back and the greyhound crouched down at his feet as if surprised or afraid at the way his master greeted him.

Now Prince Llewelyn had a little son a year old with whom Gellert used to play, and a terrible thought crossed the Prince's mind that made him rush towards the child's nursery. And the nearer he came the more blood and disorder he found about the rooms. He rushed into it and found the child's cradle overturned and daubed with blood.

Prince Llewelyn grew more and more terrified, and sought for his little son everywhere. He could find him nowhere but only signs of some terrible conflict in which much blood had been shed. At last he felt sure the dog had destroyed his child, and shouting to Gellert, "Monster, thou hast devoured my child," he drew out his sword and plunged it in the greyhound's side, who fell with a deep yell and still gazing in his master's eyes.

As Gellert raised his dying yell, a little child's cry answered it from beneath the cradle, and there Llewelyn found his child unharmed and just awakened from sleep. But just beside him lay the body of a great gaunt wolf all torn to pieces and covered with blood. Too late, Llewelyn learned what had happened while he was away. Gellert had stayed behind to guard the child and had fought and slain the wolf that had tried to destroy Llewelyn's heir.

In vain was all Llewelyn's grief; he could not bring his faithful dog to life again. So he buried him outside the castle walls within sight of the great mountain of Snowdon, where every passer-by might see his grave, and raised over it a great cairn of stones. And to this day the place is called Beth Gellert, or the Grave of Gellert.