Hogyan lett púpos a teve?

2022.05.27

Rudyard Kipling (Bombay, 1865 - London, 1936) Nobel-díjas angol költő és író irodalmi munkásságából leginkább a gyermekeknek írott történeteit ismeri a nagyközönség. Ezek közül is kiemelkedik az 1894-ben megjelent Jungle Book (Dzsungel könyve), amelynek történetét és főbb karaktereit - nagyrészt a számtalan filmes és rajzfilmes adaptációknak köszönhetően - aligha van gyerek és felnőtt, aki ne ismerné.   

Kipling állatmeséi 'Just So Stories for Little Children' (magyar fordításban 'Az elefántkölyök') című gyűjteményes kötetben jelentek meg 1902-ben, Kipling saját kezű illusztrációival. Ezek többnyire eredetmesék, melyek  arra keresik a választ, hogy miként szerezték az állatok a rájuk jellemző megkülönböztető jegyeket: a teve a púpját, az elefánt az ormányát, a leopárd a foltjait, a rinocérosz a vastag bőrét, vagy a kenguru az ugrás képességét. 

A fenti állatmesék, melyeket először a saját lányának, Joesphine-nek mesélt Kipling 'csak úgy' (just so), mára a klasszikus gyermekirodalom szerves részévé váltak. Evolucionista biológusok szerint, Kipling ezekkel a mesékkel ugyanarra törekedett a maga lamarcki módján az irodalomban, mint, amire a természettudósok a darwinizmus eszközeivel a természettudományban: igyekezett választ keresni az állatok tulajdonságainak kialakulására.

A következőkben lássuk Kipling humoros, gyermekeknek szóló értelmezését arról, hogy miként kapta a teve, ez a lusta és egykedvű állat a púpját. (Az eredeti szöveg mellett itt olvasható a mese 1963-as magyar nyelvű fordítása is.)

         



How the Camel Got His Hump

Now this is the next tale, and it tells how the Camel got his big hump.

In the beginning of years, when the world was so new and all, and the Animals were just beginning to work for Man, there was a Camel, and he lived in the middle of a Howling Desert because he did not want to work; and besides, he was a Howler himself. So he ate sticks and thorns and tamarisks and milkweed and prickles, most 'scruciating idle; and when anybody spoke to him he said 'Humph!' Just 'Humph!' and no more.

Presently the Horse came to him on Monday morning, with a saddle on his back and a bit in his mouth, and said, 'Camel, O Camel, come out and trot like the rest of us.'

'Humph!' said the Camel; and the Horse went away and told the Man.

Presently the Dog came to him, with a stick in his mouth, and said, 'Camel, O Camel, come and fetch and carry like the rest of us.'

'Humph!' said the Camel; and the Dog went away and told the Man.

Presently the Ox came to him, with the yoke on his neck and said, 'Camel, O Camel, come and plough like the rest of us.'

'Humph!' said the Camel; and the Ox went away and told the Man.

At the end of the day the Man called the Horse and the Dog and the Ox together, and said, 'Three, O Three, I'm very sorry for you (with the world so new-and-all); but that Humph-thing in the Desert can't work, or he would have been here by now, so I am going to leave him alone, and you must work double-time to make up for it.'

That made the Three very angry (with the world so new-and-all), and they held a palaver, and an indaba, and a punchayet, and a pow-wow on the edge of the Desert; and the Camel came chewing on milkweed most 'scruciating idle, and laughed at them. Then he said 'Humph!' and went away again.

Presently there came along the Djinn in charge of All Deserts, rolling in a cloud of dust (Djinns always travel that way because it is Magic), and he stopped to palaver and pow-pow with the Three.

'Djinn of All Deserts,' said the Horse, 'is it right for anyone to be idle, with the world so new-and-all?'

'Certainly not,' said the Djinn.

'Well,' said the Horse, 'there's a thing in the middle of your Howling Desert (and he's a Howler himself) with a long neck and long legs, and he hasn't done a stroke of work since Monday morning. He won't trot.'

'Whew!' said the Djinn, whistling, 'that's my Camel, for all the gold in Arabia! What does he say about it?'

'He says "Humph!"' said the Dog; 'and he won't fetch and carry.'

'Does he say anything else?'

'Only "Humph!"; and he won't plough,' said the Ox.

'Very good,' said the Djinn. 'I'll humph him if you will kindly wait a minute.'

The Djinn rolled himself up in his dust-cloak, and took a bearing across the desert, and found the Camel most 'scruciatingly idle, looking at his own reflection in a pool of water.

'My long and bubbling friend,' said the Djinn, 'what's this I hear of your doing no work, with the world so new-and-all?'

'Humph!' said the Camel.

The Djinn sat down, with his chin in his hand, and began to think a Great Magic, while the Camel looked at his own reflection in the pool of water.

'You've given the Three extra work ever since Monday morning, all on account of your 'scruciating idleness,' said the Djinn; and he went on thinking Magics, with his chin in his hand.

'Humph!' said the Camel.

'I shouldn't say that again if I were you,' said the Djinn; you might say it once too often. Bubbles, I want you to work.'

And the Camel said 'Humph!' again; but no sooner had he said it than he saw his back, that he was so proud of, puffing up and puffing up into a great big lolloping humph.

'Do you see that?' said the Djinn. 'That's your very own humph that you've brought upon your very own self by not working. To-day is Thursday, and you've done no work since Monday, when the work began. Now you are going to work.'

'How can I,' said the Camel, 'with this humph on my back?'

'That's made a-purpose,' said the Djinn, 'all because you missed those three days. You will be able to work now for three days without eating, because you can live on your humph; and don't you ever say I never did anything for you. Come out of the Desert and go to the Three, and behave. Humph yourself!'

And the Camel humphed himself, humph and all, and went away to join the Three. And from that day to this the Camel always wears a humph (we call it 'hump' now, not to hurt his feelings); but he has never yet caught up with the three days that he missed at the beginning of the world, and he has never yet learned how to behave
.



Hogyan lett púpos a teve


Ez a mese azt mondja el, hogyan kapta nagy púpját a teve. 

Az esztendők legelején, amikor a világ még újdonatúj volt, s az állatok éppen elkezdtek dolgozni az embernek, a teve ott élt egy ordító sivatagban, mert nem volt kedve dolgozni; mást sem tett, mint ordítozott. Eltengődött kórón, kérgen, tüskén, szelíd csoborkán, és szörnyű rest volt. Ha valaki szólt hozzá, csak ennyit mondott:

- Hup! - Csak ennyit: hup! - és semmi mást.

Egyszer, egy hétfői nap reggelén felkereste a ló, hátán nyereg, szájában zabla, s így szólt: 

- Hallod-e, teve, gyere elő, s ügess, mint mi, többiek!

- Hup! - válaszolt a teve, mire a ló elment, s elmondta az embernek.

Azután a kutya ment oda hozzá, szájában egy bot, s így szólt:

- Hallod-e, teve, gyere, s szolgálj, futkoss, mint mi, többiek.

- Hup! - közölte a teve, a kutya pedig otthagyta, s elmondta az embernek. Végül az ökör kereste fel, nyakán az igával, s így szólt:

- Hallod-e, teve, gyere, s szántsál, mint mi, többiek!

- Hup! - válaszolta a teve, az ökör pedig ment, s elmondta az embernek.

S aznap este az ember összehívta a lovat, a kutyát s az ökröt, s azt mondta: - Kedveseim, ti hárman, én nagyon sajnállak titeket (ezen az újdonatúj világon!), de hát az a hupogató állat ott a sivatagban nem tud dolgozni, mert ha tudna, ő is itt volna. Így hát sorsára hagyom ott magában; nektek pedig dolgoznotok kell helyette is.

Ez nagyon feldühítette ezt a hármat (ezen az újdonatúj világon), s ott a sivatag szélén kupak- tanácsot tartottak. A teve pedig odaállított, felette szörnyű lustán, csoborkát kérődzve, s csak nevetett rajtuk. Aztán azt mondta: - Hup! - s faképnél hagyta őket.

Éppen arra vetődött a Dzsinn, minden sivatagok őre; porfelhőben száguldott - a dzsinnek mindig így utaznak, mert így varázslatos -, s elkezdett tanakodni, súgni-búgni hármukkal.

- Minden sivatag Dzsinnje - kezdte a ló -, rendjén való-e, hogy valaki ezen az újdonatúj világon semmit se tegyen?

- Persze hogy nem! - felelte a Dzsinn.

- Nos hát - folytatta a ló -, van egy jószág Ordító Sivatagod kellős közepén: ő maga is ordító, nyaka hosszú, lába hosszú, s még két szalmaszálat sem tett keresztbe hétfő reggel óta. Nem akar ügetni.

- Tyű! - mondta a Dzsinn süvöltve. - Arábia minden aranyára!: az az én tevém! S ugyan mit mond?

- Csak ennyit: hup - mondta a kutya -, s nem akar szolgálni, futkosni.

- Semmi mást nem mond?

- Csak ennyit: hup - mondta az ökör -, s nem akar szántani.

- Nagyon jó - mondta a Dzsinn. - Majd adok én neki hupot, csak szíveskedjetek várni egy pillanatig.

A Dzsinn becsongolyodott porlebernyegébe, átszáguldott a sivatagon, s rá is akadt a tevére; szörnyű lustálkodásában bámulta éppen a maga tükörképét egy pocsolyában.

- Hosszú és csukladozó barátom - szólt a Dzsinn -, hogy-hogy azt hallom rólad, hogy semmit sem dolgozol ezen az újdonatúj világon?

- Hup - jelentette ki a teve.

A Dzsinn leült, állát tenyerébe fogta, s elkezdett tűnődni valami nagy varázslaton, miközben a teve tovább bámulta a pocsolyában a maga tükörképét.

- Hétfő reggel óta külön munkát végeztettél három társaddal, csak azért, mert szerfelett lusta vagy - mondta a Dzsinn, állát tenyerébe hajtva, s tovább tűnődött a varázslaton.

- Hup - állapította meg a teve.

- Nem mondanám többet, ha neked volnék! - mondta a Dzsinn.
- Ami sok, az sok. Te csukladozó, munkára foglak!

A teve megint csak azt mondta: hup; de hamarosan látnia kellett, amint büszkén tartott hátára nézett, hogy elkezd nőni, dagadni, míg csak egy hatalmas, rengő púppá nem dagadt.

Látod? - kérdezte a Dzsinn. - Ez a te saját hupod; semmittevéseddel vontad magadra. Ma már csütörtök, de hétfő óta, mikor a munka elkezdődött, semmi nem sok, annyit sem dolgoztál. Most pedig elmész dolgozni!

- Hogyan mehetnék - kérdezte a teve - ezzel a huppal a hátamon?

- Ezt mind csak azért kaptad - mondta a Dzsinn -, mert három napot elhenyéltél. Most aztán három álló napig is el tudsz dolgozni étlen, mert táplálkozhatsz a hupodból. És sohase merd azt mondani, hogy semmit sem tettem érted! Gyere ki a sivatagból, eredj ahhoz a háromhoz, s becsüld meg magad. Te hupos!

Azzal a teve megrázta a púpját, s azon púposan elkocogott ama háromhoz. Ettől a naptól fogva a teve púpot visel mind a mai napig. (És hogy ne sértődjék meg, nem huposnak, hanem púposnak hívjuk.) De azt a világ kezdetén elhenyélt három napot azóta sem pótolta, s nem tanulta meg az illedelmességet.

A szövegek forrásai:

  • Rudyard Kipling. 'How the camel got his hump.' In Just so Stories for Little Children. London: Macmillan, 1902.
  • Rudyard Kipling. 'Hogyan lett púpos a teve.' In Az elefántkölyök. Fordította Jékely Zoltán és Szász Imre. Budapest: Móra, 1963.

A képek forrása:

  • Unsplash