A macskák királya

A macska az emberiség egyik legrégebbi és legkedveltebb háziállata, amely nemcsak a kártevők irtásában (például az ősi Japánban a szent iratok, Kínában az értékes selyem, Egyiptomban pedig a gabonaraktárak rágcsálóktól való megóvásában) kaptak fontos szerepet, de szépségükkel, szabad és büszke természetükkel az emberek csodálatát is kivívták. Ezeket a fenséges állatokat ünnepeljük augusztus 8-án a Nemzetközi Macskanapon (International Cat Day), amely a brit International Fund for Animal Welfare kezdeményezésére jött létre azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a házimacskák védelmére.  

A macskák több ezer éve élnek az ember közelében. Az ókori Egyiptomban a védelmező Básztet istennőt előbb oroszlán, majd a Kr. e. 2. évezredtől kezdve egyre inkább macska alakjában tisztelték. Bubasztiszban templomot emeltek az istennőnek, ahol nagy tisztelettel és szeretettel bántak a macskákkal, haláluk után pedig bebalzsamozták őket, éppúgy mint a fáraókat. Egyiptomban szent állatként tisztelték a macskákat és halál várt azokra, akik (véletlenül vagy szándékosan) megölték őket. Szicíliai Diodórosz például feljegyzett Julius Caesar idejéből egy esetet, amikor a feldühödött tömeg rárontott annak a rómainak a házára, aki véletlenül megölt egy macskát. 

Európában viszonylag későn, csak a Kr. u. 1. században, a Római Birodalom idején kezdtek elterjedni a macskák Észak-Afrikából és Közel-Keletről. A rómaiaknak köszönhetően jelentek meg a házimacskák Britannia provinciában is, ahol kezdetben ezek a ritka és értékes állatok státuszszimbólumnak számítottak és komoly tisztelet övezte őket. Még évszázadokkal később, Hywel Dda, Wales királya (942-948) is törvényben tiltotta a macskák bántalmazását és elpusztítását (és az árukat is meghatározta). A macskák ekkoriban az udvari nemesség hölgytagjainak házi kedvencei voltak. 

Bár a középkor későbbi évszázadaiban mind a brit szigetvilágban, mind az európai kontinensen felismerték a macskák gazdasági hasznát, így azok egyre szélesebb körben terjedtek el a földműveléssel foglalkozó területeken és a városokban, az ember különleges viszonya ezekhez az állatokhoz továbbra sem szűnt meg. 

Számos történetet találunk az európai folklórban és irodalomban, amelyben a macska, szabad és büszke állat lévén, királyként jelenik meg. Ilyen többek között a "Macskák királya" című középkori eredetű angol népmese is, amelynek történetére már William Baldwin 'Óvakodj a macskától' (Beware the Cat) című 1553-ban keletkezett szatírája (az első ismert angol nyelvű regény!) is hivatkozik. A fenti népmesét a Joseph Jacobs folklorista által lejegyzett változat alapján (a More English Fairy Tales 1894-es kiadásából) saját fordításban és eredeti formában közlöm a következőkben.    

A macskák királya

TÖRTÉNT egy téli este, hogy a sírásó felesége a kandalló mellett üldögélt, oldalán a nagy fekete macskájával, az öreg Tommal. Mindketten félálomban voltak, így várták, hogy hazaérjen a gazda. Egyre csak vártak, de a sírásó csak nem jött. Egyszer aztán berontott az ajtón és elkiáltotta magát - Ki az a Tommy Tildrum? - Mindezt olyan nagy hévvel, hogy a felesége és a macskája felriadt, hogy valami baj van.

- Miért, mi történt? - kérdezte a felesége - és miért akarod tudni, ki az a Tommy Tildrum?

- Ó, egy hihetetlen dolog történt velem! Az úgy volt, hogy kicsit megpihentem az öreg Fordyce sírjának ásása közben, amikor azt hiszem egy kis időre elbóbiskoltam. Arra ébredtem fel, hogy egy macskát hallok nyávogni.

- Nyaú! - mondta az öreg Tom.

- Így! Pontosan így! - helyeselt a sírásó. - Erre fogtam magam és kinéztem a sírgödörből, és mit gondolsz, mit láttam?

- Hát én azt meg honnan tudjam? - mondta a sírásó felesége.

- Kilenc fekete macskát, pont olyat mint a mi jó öreg Tomunk, fehér folttal a mellkasán. És mit gondolsz, mit cipeltek? Képzeld, egy kis koporsót, amelyet fekete bársony borított, és azon egy kicsiny színarany korona volt. Minden harmadik lépésnél együtt sírtak a macskák, hogy: "Nyaú".

- Nyaú! - mondta megint az öreg Tom.

- Így! Pontosan így! - mondta a sírásó - és ahogy közelebb értek hozzám, egyre jobban láttam őket, mert csak úgy világított a zöld szemük. Ahogy egyre közeledtek felém láttam, hogy nyolcan a koporsót cipelték, a kilencedik, a legnagyobb macska pedig... de nézd csak a mi jó öreg Tomunkat, hogyan néz rám! Azt hinné az ember, hogy mindent ért, amit mondok.

- Folytasd már, folytasd - sürgette a felesége - ne is törődj Tommal!

- Nos, ahogy mondtam, lassú és ünnepélyes menetben közeledtek felém és minden harmadik lépésnél együtt sírtak, hogy "Nyaú."

- Nyaú! - mondta megint az öreg Tom.

- Így! Pontosan így! Végül, amikor odaértek az öreg Fordyce sírjához, amit épp ástam, mindnyájan megálltak és egyenesen rám néztek. Olyan furcsa érzésem támadt! De nézd csak, hogyan néz rám a mi jó öreg Tomunk! Pontosan így néztek ők is!

- Folytasd már, folytasd - sürgette a felesége - ne is törődj Tommal!

- Hol is tartottam? Ja, igen... mindannyian mozdulatlanul álltak és engem figyeltek, mígnem az, amelyikük a koporsó előtt menetelt, előlépett és egyenesen a szemembe nézve azt mondta nekem... igen... tényleg mondta nekem vékony hangon, hogy "Mondd meg Tom Tildrumnak, hogy Tim Toldrum halott." Ezért kérdeztem az imént tőled, hogy tudod-e, ki az a Tom Tildrum, mert hát hogyan adhatnám át Tom Tildrumnak az üzenetet, hogy Tim Toldrum halott, ha nem tudom, ki az a Tom Tildrum?

- Nézd az öreg Tomot! Nézd az öreg Tomot! - kiáltotta a felesége.

Jól is tette, hogy ránézett, mert Tom felemelkedett kikerekedett szemekkel és így kiáltott:
- Hogy micsoda....?! Az öreg Tim halott? De hiszen, akkor én vagyok a macskák királya! - azzal felrohant a kéményen és soha többé nem látták őt.

(Fordította Szilágyi Magdolna)

The King o' the Cats

ONE winter's evening the sexton's wife was sitting by the fireside with her big black cat, Old Tom, on the other side, both half-asleep and waiting for the master to come home. They waited and they waited, but still he didn't come, till at last he came rushing in, calling out, "Who's Tommy Tildrum?" in such a wild way that both his wife and his cat stared at him to know what was the matter.

"Why, what's the matter?" said his wife, "and why do you want to know who Tommy Tildrum is?"

"Oh, I've had such an adventure. I was digging away at old Mr. Fordyce's grave when I suppose I must have dropped asleep, and only woke up by hearing a cat's Miaou."

"Miaou!" said Old Tom in answer.

"Yes, just like that! So I looked over the edge of the grave, and what do you think I saw?"

"Now, how can I tell?" said the sexton's wife.

"Why, nine black cats all like our friend Tom here, all with a white spot on their chestesses. And what do you think they were carrying? Why, a small coffin covered with a black velvet pall, and on the pall was a small coronet all of gold, and at every third step they took they cried all together, Miaou--"

"Miaou!" said Old Tom again.

"Yes, just like that!" said the Sexton; "and as they came nearer and nearer to me I could see them more distinctly, because their eyes shone out with a sort of green light. Well, they all came towards me, eight of them carrying the coffin, and the biggest cat of all walking in front for all the world like-but look at our Tom, how he's looking at me. You'd think he knew all I was saying."

"Go on, go on," said his wife; "never mind Old Tom."

"Well, as I was a-saying, they came towards me slowly and solemnly, and at every third step crying all together, Miaou--"

"Miaou!" said Old Tom again.

"Yes, just like that, till they came and stood right opposite Mr. Fordyce's grave, where I was, when they all stood still and looked straight at me. I did feel queer, that I did! But look at Old Tom; he's looking at me just like they did."

"Go on, go on," said his wife; "never mind Old Tom."

"Where was I? Oh, they all stood still looking at me, when the one that wasn't carrying the coffin came forward and, staring straight at me, said to me-yes, I tell 'ee, said to me-with a squeaky voice, 'Tell Tom Tildrum that Tim Toldrum's dead,' and that's why I asked you if you knew who Tom Tildrum was, for how can I tell Tom Tildrum Tim Toldrum's dead if I don't know who Tom Tildrum is?"

"Look at Old Tom, look at Old Tom!" screamed his wife.

And well he might look, for Tom was swelling and Tom was staring, and at last Tom shrieked out, "What-old Tim dead! then I'm the King o' the Cats!" and rushed up the chimney and was never more seen.